A Graff Studio története
2008 - A megvilágosodás éve
Már volt a családban egy fotós Gergő, egy grafikus Balázs, egy retusőr Ildi és egy akkor még modell Dóri. Ez volt az az év amikor tudatosult bennünk, hogy mindenünk meg van ahhoz, hogy egy olyan céget alapítsunk, amit szerencsére nem szükségből teszünk, hanem hobbiból és kedvtelésből.
2009 - A névválasztás
Év elején mindannyian leültünk egy asztalhoz, egymásra néztünk és ezt mondtuk: "Csináljuk!"
A névválasztás egyszerű volt. Az osztrák rokonsági szálak miatt családnevünk egy határozott, jól csengő és jól felismerhető név. Egyébként jellemző ránk, hogy vezetéknevünket az umlautos-á miatt már többféle kiejtéssel is hallhattuk, mint például Gröf, Gróf, Gref, Graffer, Grácz, Gráf, Graáf, Grumlautkéteff - utóbbit egy lebetűzés kapcsán értették félre.
Ezért is döntöttünk úgy, hogy most elhagyjuk az "ä"-t és sima "a" lesz belőle. Megszületett! Graff Studio.
Májusban megterveztük cégünk hivatalos logóját és weboldalát, amit azóta lecseréltünk egy sokkal fiatalosabb designra. Érdekesség képpen gondoltuk megmutatjuk logónk evolúcióját:

2010 - Ügyfélkörünk kialakítása
Eltelt jó pár hónap, mire kialakult ügyfélkörünk. Az elején a fotózás volt a húzóágazat. Tudtuk, hogy ha az egyik szálat felerősítjük, automatikusan húzza magával a többit is. Időnk egyre nagyobb részét fordítottuk kicsiny cégünk fejlesztgetésére, aminek az lett a vége, hogy már 1 év elteltével több olyan nagyvállalatot is ügyfeleink között tudhatunk, akik visszatérő "vendégei" a Graff Studio-nak. A fotózáson és grafikai tervezésen túl professzionális sminkszolgáltatással is bővítettük palettánkat.
2011 - Jó irányba haladunk
Azon kaptuk magunkat, hogy az eddig eltelt idő mind azt bizonyítja, hogy jó irányba haladunk. Nem szeretnénk mulit-kulti cég lenni, megszeretnénk maradni a családias hangulatnál. Amit mind inkább előtérbe szeretnénk helyezni az a rugalmasság, nyitottság, minőség na és persze a jó hangulat, optimizmus, ami személyünket is jellemzi.





Graff Studio